Flamenco 3

Share

Flamenco III.

A flamenco átszövi az Andalúzok mindennapjait, jelen van. Érezni a levegőben. A sivatagi forróság csöndes sziesztáit hirtelen megtöri egy cigányfiúkból álló csoport pár másodpercig tartó géppuska gyorsaságú ritmusvihara majd azt követő kitörő olé.

Az utcasarkon ülő hontalan ááíí kiálltása....

Olé kiáltások mindenhol. Bikaviadalokon ahol a sevillai nők selyemmel hímzett manilai kendőkben tündökölnek, vagy a sörözőkben, ahol férfiak tömege nézi a futball közvetítéseket, bikaviadalokat. Karácsonykor, melyeken villancico-t énekel mindenki tango és bulerias ritmusban, de a húsvét előtti szenthéten is, mikor tömegek lepik el a szűk utcákat és a cigányok Krisztusát bulería compásra emelik le az oltárról, hogy Olé mi Manuel”- kiáltásokkal kísérjék a Katedrálisba, végig énekelve és tapsolva a több órás hajnali menetet.

 

Tömeg, Forróság, Erő, Szenvedély.

 

Egy ay kiáltás melyben egy kultúra testesül meg. Egy csodálatos hangzásvilág, egy életforma spontán megnyilatkozása. Egyszerű, mindenki által ismert gondolatok, egyetemes érzések művészetbe öntve.

Megérezni, hogy mi is a flamenco, Andaluziát kell megélni és túl kell látni a tánclépéseken. Bár egyértelműen fontos a technika és kívülállóknak először a bonyolult ritmika tűnik kihívásnak és elérhetetlennek, az igazi élmény és művészet viszont az érzéssel táncolás. Az, hogy megnyílj, mikor táncolsz, hogy magad add, hogy átéld az improvizáció élményét és egy más dimenzióba kerülve -akár egy transzba-, burkot vonj magad és a téged figyelők köré.

 

Elraktároztam magamban képeket melyek néha feltörnek és mosolyt vagy könnyet fakasztanak. Ezek a mozaikok, kiragadott részletek melyekben megmutatkozik a lényeg egésze, melyben a flamenco mint gyógyír szerepel, melyben nincs színpadi maszk, csupán érzésekről szól melyek művészi formát öltenek alkattól, nemtől, kortól független. A katarzis amit ezen érzelmek szabadon eresztése produkál nehezen megfogható, nehezen leírható és mégis, fontos róla beszélni mert szerves része a flamenco életérzésnek, ahol a pillanat számít és eredménye egy egyedülállóan magasszintű élmény nézőnek és szereplőnek egyaránt.

 

Sevilla egyik füstös mulatójában sokan voltak, lement a hivatalos műsor, melyben  megmutatta magát, táncban, énekben egy egy jelenlévő, főleg fiatalok, akik persze ilyenkor  technikai virtuozitásukat fitogtatják. Volt elérzékenyült Cante Jondo* ami érzésvilágában az olácigány hallgatókra emlékeztet, volt gitárszóló, természetesen tánc is, a hangulat a tetőfokára hágott. Egyszer csak felállt az egyik ismert sevillai cigánycsalád nagydarab, delikvens arcú férfi tagja. Robusztus alakja betöltötte a pici dobogót.

Buleria ritmusát ütve tompa tapssal csöndre intett mindenkit, és így, lehajtott fejjel, halkan, finoman tapsolt sokáig. Mindenki csöndesen, és feszülten várakozott. A zsúfolt teremben várakozással teli csönd lettcsak a monoton ritmuskíséret hipnotizálta a légteret.

A férfi egyszercsak felnézett, kőkemény, csaknem kegyetlen tekintetével, várt egy pillanatot majd belekezdett nagyon hosszan, átszellemülten, rekedtes hangon a bevezető áíaiái kiáltásba mely utolsó taktusai belefulladtak egyetlen mondatba melyet  az üvöltés határáig sikerült felfokoznia:

Que te quiero!!!**

Hirtelen őrületes erejű és gyorsaságú, szédületes ritmusok kiütésének hosszú sora következett, melyek végét egy száraz fordulással és két kemény dobbantással zárta le.....másodperces feszült csönd következett, ő felnézett, és így szólt:

Pero te fuiste.***

A tömeg egy emberként kitörő, üvöltő OLÉ kiáltása feltörte a termet beburkoló már már kiborító feszültségkérget és utat engedett egy új energiatöltetnek mely átjárta testünket és szívünket.

 

Nekem ez a flamenco sava, borsa.

 

©Barsy Laura

 

*mély ének

**De szeretlek!!!

*** De te elmentél.