Tánc 2013

Share

flamenco barsy lauraTánc 2013

 

Egyre többször hallom, de nem szeretem, mikor a táncot sportként aposztrofálják.

Mi köze a művészetnek a teljesítményhez?

Bár a táncosoknak is nagyon kondícióval kell bírniuk, merőben más energiák vezetnek mindkét esetben. A sportoló elött egy behatárolható cél lebeg, míg a táncos elött egy érzés, egy mondanivaló. Egy táncosban mindig van valami drámai. A táncos elsősorban művész, és a művészet semmi esetre sem verseny.

Az is érthető, ha sok versenytáncos egyesület megharcolt azért, hogy sportként tekintse a bürokrácia őket, hiszen a mai napig sokszor találkozunk és küzdünk meg elavult szemléletekkel és megjegyzésekkel a tánc kapcsán, mintha nem vennék komolyan a műfajt a társadalmi rétegek egyéb szférái. Ettől függetlenül retorikai zavarnak érzem a táncóra és az edzés szóhasználat összemosását. A tánctanár nem edző.

A táncterem számomra szentély melyben a fizikai és a lelki testünk hangolódik egymásra kemény gyakorlatokon keresztül.

A tánctanár teljesen más eszközöket használ mint az edző, mások a mértékek is hiszen nem sport eredményről van szó, még a versenytáncok esetében sem.

Sokszor éreztem már én is helyzeteket melyben a meg nem értettség bizonygatási vágyhoz vezetett, milyen nehéz műfajba is ágyaztam az életem. És sokszor el szerettem volna hagyni azért, hogy könnyebb legyen nekem és a családomnak. Sokszor kívántam az átlagos életet,

a megfogható célt. Amikor nincs mondani valóm el is tudom ereszteni a táncot, picit beolvadok a civil létbe, majd elkezd valami feszíteni legbelül, amit egy darabig tűrök, de aztán eljön az a pont, amikor muszáj kilökni magamból a táncom és a zene segítségével.

Mint a sötétben a villámcsapás, olyan érzés, egy töredéknyi pillanatra látok mindent, összeáll a kép, mindent megértek és megkönnyebbülök, olyankor boldog vagyok, hogy ezt az utat kaptam, aztán minden kezdődik előröl.

Amikor a táncos bele kezd egy projektbe, nem anyagi érdek, vagy presztízs, hanem a mondanivaló megformálása, és a belső feszültségek megkönnyítése motiválja.

 

A művészet küzdelem, ami nagyon sokszor az emberi kapcsolatok és a hétköznapi feladatok rovására megy, nagyon sok türelmet és megértést követel a környezettől. Míg a sportoló elött ott lebeg a cél, a táncos célja absztrakt és megfoghatatlan. Bármilyen komplikált is technikailag az elem amit felhasznál, hidegen hagyhatja a nézőt ha nem jön át rajta érzelem..

 

Ha nincs mondanivaló, ha nincs benne szív, akkor nem járja át bizsergés az őt nézőket, és akkor nincs győzelem. A táncos sok esetben médium. Bolyong és közvetít a szférák közt.

A táncosnak lételeme hogy táncoljon, de megfoghatatlan a cél.

Mindenki saját hangulata, tudása és értékrendje szerint osztályozza a produkciót. A közönség és a figyelem nagyon fontos a táncosnak, a közönség felemeli vagy letaszítja ezért hajlandó kompromisszumra nagyon sok táncos, de tudja, lehetetlen megfelelni mindenkinek, ezért sohasem lehet biztos a sikerben. Nem lehet mindenki számára elfogadható és befogadható produkciót nyújtani, ezért mindig van a táncosokban valami drámai, mert lehet bármennyi munka a tükör mögött, a lehetőségre és a közönségre is szüksége van ahhoz, hogy megélhesse a sikert. A lehetőségek pedig egy tömegkereskedelem által vezérelt világban ahol a gyorsfogyasztás vezet, nem lehet mérvadó. Versenyre kényszerítik, pedig nem akar versenyezni.

Csak a táncos érti meg a táncost, de a harc a megélhetésért vagy a megfoghatatlan legyőzésére nem ad módot hosszútávú, őszinte kapcsolatokra, mert nem lehetsz barátja a riválisodnak.

A tiszavirág életű karrier megélése önös és mégis közös. Gyönyörű nagymamámra emlékszem, aki felnevelt. Egy olasz utazótársulat tánckarában dolgozott, majd a második világháború elött haza kényszerült, és férjhez ment egy sármos, gentry fiúhoz.

A királyfi eljön és élnek boldogan, míg meg nem halnak, tanítják a népmesék. A féltékenységről, zsarnokságról senki sem beszél és a királyfi családját sem emlegetik, ahol hétfejű sárkányokkal kell a királylánynak megküzdenie. A tüllök, fodrok, boák világából képes volt beállni a civil szféra munkás berkeibe, hogy gyermekeivel magára maradva meg tudjon élni. És tette mindezt egyenes derékkal, törékenyen, szelíden de erősen, céltudatosan és mégis alázattal.

Időskorában is táncosnő alakja maradt, bár már rég nem táncolt. A kisugárzása, tartása, méltósága sokakat bántott, pedig nem volt könnyű élete. Sokat mesélt nekem a társulat életéről, énekelt, instruált, nevelt és egy csodálatos mesevilágot tárt elém én pedig azt éreztem, hogy nagyon szerencsés vagyok. Más volt mint a körülötte élők mert ízig-vérig táncosnő volt minden tekintetben. Emléke ma 2013-ban is erőt ad nekem.